Olykor, ha Nagyemberek idejükből egy morzsányit elém hintenek, boldogan csipegetem, nem eszem fel az egészet, hálásan turbékolok, és bóbitát lengetek. Köztudottan igénytelen és szerény vagyok, s az elfoglalt emberek elfoglaltságait, mint elfoglalt embert, tisztelem. Materialista vagyok, az idő, a tér problémái viszonylag tisztázottak előttem, egyik sincs gumiból. Komolyra fordítva a szót, soha nem kívánok lehetetlent, hajlamos vagyok kompromisszumok kötésére, mindaddig, ameddig az időm – ami szintén gumírozatlan – engedi. De kár komolyra vesztegetni a szót, úgysem vesznek komolyan. Mit tehetnék? Fegyverkezem!
Megjelent a Hajdúszoboszló I. évfolyamának 21. számában.