Két verseskötete után zsurnaliszta könyvet bocsátott közre a hajdúszoboszlói költő, újságíró, Tatár Éva. A ma már nyugdíjas újságíró évtizedeken át mutatott érdeklődést a hitélet gyakorlói, vallói iránt, talán irigyelte is kissé a deista életet élők nyugalmát, békéjét, boldogságát.
“A megtalált bizonyosság varázsa – Tatár Éva empatikus interjúi a hitélet öt tanúságtevőjével (Erdei Sándor írása)” folytatásSzerző: Erdei Sándor
„A Gondolat reszket az Igazságért” – Tatár Éva: Csendfalak (Erdei Sándor írása)
Nagy irigység volt bennem valamikor, amikor a megyei lap újdondászaként legelőször a testvérlapunkhoz látogattunk, a Hajdú-Bihari Naplóhoz. Ott, Nagyváradon, Ady Endre városában majd’ mindegyik újságíró kollégámnak volt már egy-két kötete. Ez a költő-újságíró jelleg jobban jellemző volt rájuk, mint ránk, debreceniekre. Persze került jócskán nálunk is, akik írogattak. Nemcsak újságíró volt, hanem szépíró is Bényei József, Boda István, Szalai Csaba, Gulyás Imre, Magyari Vilmos, Sipos Ferenc, Hornyák András. Aztán a fiatalok is követték a példát: Csontos János, Vitéz Ferenc. (S e sorok írója is ott lébecolt valahol a sorban.) Bakó Endre, Cs. Nagy Ibolya, Arany Lajos asztaláról pedig szép irodalomkritikai-történeti esszék, tanulmányok kerültek ki a napi kötelező cikkpenzumok mellett.
Tatár Éváról leginkább akkor derült ki, hogy tulajdonképpen lírikus is, amikor már megszűnt újságíró lenni, ha egyáltalán lehetséges olyasmi, hogy az újságíró egyszercsak megszűnik újságíró lenni. A második kötete ez a lírikusnak, akiről mára egyértelműen bizonyossá vált, hogy érdemes rá figyelnünk. Sokan írogatnak ma verseket a hölgyek közül is Debrecenben, Hajdú-Biharban is, én kettőt becsülök igazán közülük: a hajdúböszörményi Kupás Csillát és a hajdúszoboszlói Tatár Évát.
“„A Gondolat reszket az Igazságért” – Tatár Éva: Csendfalak (Erdei Sándor írása)” folytatásHiábavaló levél Seholországba – Ujváry Zoltán halálhírére (Erdei Sándor írása)
Kedves Zoli bácsi,
számomra értelmezhetetlen hírt hallottam felőled, hárman is telefonáltak minap az „ügyedben”, tudom-e már, hogy meghaltál. S mondták ezt az újhír-hozás igricizgalmával, pedig tudhatnák, hogy a rosszhír-terjesztőknek feje vétetik, manapság ha csak képletesen is.
“Hiábavaló levél Seholországba – Ujváry Zoltán halálhírére (Erdei Sándor írása)” folytatásBúcsú egy írástudótól – Bényei József halálhírére (Erdei Sándor írása)
Kedves József,
fogalmam sincs, lehet-e, tudok-e hozzád szólni most, hogy állítólag már nem vagy, hogy kiiratkoztál az élet könyvéből. Nincs ember, aki tudná: van-e túlvilág, létezik-e valahol a lelked vagy az elméd, látod-e most, hogyan keresgélem a szavakat, hogyan próbálok a szavaimmal megfelelni, leginkább Neked.
“Búcsú egy írástudótól – Bényei József halálhírére (Erdei Sándor írása)” folytatásVégre „virágzik a jég” (Erdei Sándor írása)
Vakarj meg egy újságírót, mindjárt kibújik belőle a szépíró. Valamikor a legtöbb költő és író zsurnaliszta is volt, az újságírás robotja jelentette számukra a megélhetést, meg annak lehetőségét is, hogy ha tolluk alól kiszökik egy vers vagy novella, könnyebben közre tudják adni. Ady, Móricz, Móra, Tömörkény, Krúdy nemcsak a belletrisztikának voltak legnagyobbjai, a sajtótörténetnek is.
A megyei napilapoknál is számos szépírót találtunk a múltban. Volt főszerkesztő, aki a versíró újdondásztanoncot a gazdasági rovatba utalta, hadd józanodjon a lelke. Tatár Ilona Éva életútján leghangsúlyosabb szakasz az újságírás, nem kis kanyart tett a kozmetikusságtól a lírikusig. S ha megemlítjük, hogy volt népművelő és könyvtáros is, igazán színes a szakmapaletta.
“Végre „virágzik a jég” (Erdei Sándor írása)” folytatás