Idézetek

A múlt tanúi és a Magánbeszélgetések, a Szókimondó folyóiratban megjelent interjúkban Tatár Éva beszélgetőtársai meghatározó szoboszlói emberek voltak. Szakmájuk, hivatásuk és talán magánéletük terén is kivívták az itt élők elismerését, megbecsülését, részint maradandót alkotva, részint folyamatosan magas színvonalon végezve értékes tevékenységüket. Tatár Éva maga is ebbe a sorba tartozik, ideje már, hogy őt is kérdezzük. A nyolcvanadik születésnapja alkalmából beszélgettünk, ami május elején, barátai s jó néhány csokor gyöngyvirág körében telt.

Korábban is feltünt már őszinte öröme és természetessége, ahogyan vendéglátóként megéli ezeket az alkalmakat, most kicsit jobban figyelve azt is észleltem, mintha szándékosan háttérben maradna, a megfigyelő nyugalmával, egy-egy megértő félmosollyal nyugtázta az egykori „naplós” kollégái múltidéző emlékezéseit. Jól sejtettem, hogy ez régebben másként lehetett.

“„Ha segíteni nem tudok, legalább ne ártsak” – Beszélgetés Tatár Éva újságíróval (Bálint Csilla írása)” folytatás

Tatár Ilona Éva költő, újságíró az „Aki engem lát, az látja az atyát” és az Újságírók a művészetek vonzásában című könyveinek bemutatójára hívta az olvasókat a Kovács Máté városi Művelődési Központ és Könyvtár a 94. Ünnepi Könyvhét alkalmából június 9-én. Tatár Éva és két volt kollégája, barátja, dr. Bakó Endre újságíró, irodalomtörténész és Erdei Sándor költő, újságíró együtt osztották meg a látogatókkal a kötetek szereplőihez fűződő kapcsolatuk fontosabb emlékeit, a hozzájuk kötődő érzéseiket, említve a rájuk meghatározóan jellemző, kiemelkedő tulajdonságaikat, rávilágítva megkapó emberi és lenyűgöző szakmai nagyságukra.

“Újságírókról, lelkipásztorokról – Tatár Ilona Éva könyveinek szereplőiről a 49. Ünnepi Könyvhéten (Bálint Csilla írása)” folytatás

Két verseskötete után zsurnaliszta könyvet bocsátott közre a hajdúszoboszlói költő, újságíró, Tatár Éva. A ma már nyugdíjas újságíró évtizedeken át mutatott érdeklődést a hitélet gyakorlói, vallói iránt, talán irigyelte is kissé a deista életet élők nyugalmát, békéjét, boldogságát.

“A megtalált bizonyosság varázsa – Tatár Éva empatikus interjúi a hitélet öt tanúságtevőjével (Erdei Sándor írása)” folytatás

A könyv szerzőjéről, Tatár Ilona Éva újságíróról, a hajdúszoboszlói Szókimondó c. újság munkatársáról el lehet mondani, hogy sokszor jókor volt jó helyen. Csiha Kálmán és Tőkés László püspökökkel, továbbá László Károly kárpátaljai esperessel Hajdúszoboszlón készített interjút, Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolitát pedig még püspök korában kereste fel egy interjú érdekében. Ötvös László bibliagyűjtő református lelkipásztorral már egészen különleges az interjú készítésének indoka, ugyanis az újságíró és az interjúalany földiek, mindketten hajdúnánásiak, amint e sorok írója is.

“Tatár Ilona Éva: „Aki engem látott, az látta az Atyát” – A hitélet tanúságtevői (Csohány János írása)” folytatás

“Gravitációs alappontok (részletek Nagy Gábor Miklós írásából)” folytatás

Egy mondatot akartam írni / egy olyan mondatot… – kezdeném én is, ahogyan Tatár Éva az Olvasói levél című versében, amelyet Esterházy Péter halálára írt. Igen, ennél nincs is nagyobb írói feladat. Hogy „olyan” mondatot írjunk. De mint olyan – az sokféle; mert mitől is lesz olyan, ha meg kell felelnie a magunk elvárásának, a mások olvasói ízlésének és a nagy irodalom kritikusainak. Az olyan: ami eltalálja a lényeget, ami összhangban van azzal a gondolattal, amit ki akarunk fejezni, ami egyedi és eredeti gondolat, ami a nem éppen egzakt irodalmi mércével mérve is érték. De hadd mondjak itt egy stílszerű hasonlatot: legyen az a mondat olyan, mint a gólöröm – gondolva napi aktualitásként az oroszországi foci vb-re és a focirajongó Esterházyra.

“A csend hangjai – Tatár Éva verseskötetének bemutatója (Papp András írása)” folytatás

Nagy irigység volt bennem valamikor, amikor a megyei lap újdondászaként legelőször a testvérlapunkhoz látogattunk, a Hajdú-Bihari Naplóhoz. Ott, Nagyváradon, Ady Endre városában majd’ mindegyik újságíró kollégámnak volt már egy-két kötete. Ez a költő-újságíró jelleg jobban jellemző volt rájuk, mint ránk, debreceniekre. Persze került jócskán nálunk is, akik írogattak. Nemcsak újságíró volt, hanem szépíró is Bényei József, Boda István, Szalai Csaba, Gulyás Imre, Magyari Vilmos, Sipos Ferenc, Hornyák András. Aztán a fiatalok is követték a példát: Csontos János, Vitéz Ferenc. (S e sorok írója is ott lébecolt valahol a sorban.) Bakó Endre, Cs. Nagy Ibolya, Arany Lajos asztaláról pedig szép irodalomkritikai-történeti esszék, tanulmányok kerültek ki a napi kötelező cikkpenzumok mellett.

Tatár Éváról leginkább akkor derült ki, hogy tulajdonképpen lírikus is, amikor már megszűnt újságíró lenni, ha egyáltalán lehetséges olyasmi, hogy az újságíró egyszercsak megszűnik újságíró lenni. A második kötete ez a lírikusnak, akiről mára egyértelműen bizonyossá vált, hogy érdemes rá figyelnünk. Sokan írogatnak ma verseket a hölgyek közül is Debrecenben, Hajdú-Biharban is, én kettőt becsülök igazán közülük: a hajdúböszörményi Kupás Csillát és a hajdúszoboszlói Tatár Évát.

“„A Gondolat reszket az Igazságért” – Tatár Éva: Csendfalak (Erdei Sándor írása)” folytatás

Kedves Zoli bácsi,

számomra értelmezhetetlen hírt hallottam felőled, hárman is telefonáltak minap az „ügyedben”, tudom-e már, hogy meghaltál. S mondták ezt az újhír-hozás igricizgalmával, pedig tudhatnák, hogy a rosszhír-terjesztőknek feje vétetik, manapság ha csak képletesen is.

“Hiábavaló levél Seholországba – Ujváry Zoltán halálhírére (Erdei Sándor írása)” folytatás

Kedves József,

fogalmam sincs, lehet-e, tudok-e hozzád szólni most, hogy állítólag már nem vagy, hogy kiiratkoztál az élet könyvéből. Nincs ember, aki tudná: van-e túlvilág, létezik-e valahol a lelked vagy az elméd, látod-e most, hogyan keresgélem a szavakat, hogyan próbálok a szavaimmal megfelelni, leginkább Neked.

“Búcsú egy írástudótól – Bényei József halálhírére (Erdei Sándor írása)” folytatás

Vakarj meg egy újságírót, mindjárt kibújik belőle a szépíró. Valamikor a legtöbb költő és író zsurnaliszta is volt, az újságírás robotja jelentette számukra a megélhetést, meg annak lehetőségét is, hogy ha tolluk alól kiszökik egy vers vagy novella, könnyebben közre tudják adni. Ady, Móricz, Móra, Tömörkény, Krúdy nemcsak a belletrisztikának voltak legnagyobbjai, a sajtótörténetnek is.

A megyei napilapoknál is számos szépírót találtunk a múltban. Volt főszerkesztő, aki a versíró újdondásztanoncot a gazdasági rovatba utalta, hadd józanodjon a lelke. Tatár Ilona Éva életútján leghangsúlyosabb szakasz az újságírás, nem kis kanyart tett a kozmetikusságtól a lírikusig. S ha megemlítjük, hogy volt népművelő és könyvtáros is, igazán színes a szakmapaletta.

“Végre „virágzik a jég” (Erdei Sándor írása)” folytatás