Az, hogy ő elmegy nem volt benne a pakliba, visszhangzik bennem, amit talán Psota Irén mondott, amikor megtudta, hogy meghalt Rutkai Éva. Mi is azt gondoltuk Vida Lajos mindig volt, és mindig lesz. Soha senkire nem számíthatott jobban ez a város, mint Rá. Nem hiszem, hogy lehetett tőle olyat kérni, amit meg ne tegyen, ha jó ügyről volt szó. Elvállalta, segített, vagy kisegített, hányszor kellett „beugrania”, átvállalni valakitől valamit: előadást tartott, lapot szerkesztett, kiállítást nyitott meg. Megtehette, mindent tudott erről a városról, kutatta a múltját, élte a jelenét, ismerte, és gyarlóságaikkal együtt szerette a szoboszlói embereket.
Alapító tagja lett a Fekete Borbála Alapítványnak, nem miattam hanem, mert jól ismerte, és nagyon tisztelte Borikát. Az első gyűjteményes kiállítás anyagát együtt gyűjtöttük össze. Ketten, két kocsival indultunk el Szentpéterszegre, Berettyóújfaluba, Derecskére, hogy a szülőfalujából, rokonoktól, barátoktól összegyűjtsük a festményeket. Nekem fogalmam sem volt, mi ilyenkor a teendő. Ő tudta, át is vállalta az oroszlánrészét a képek begyűjtésének. Írta az átvételi elismervényeket, cipelte a kocsikhoz a képeket, a köszönöm mellé, mindenkinek tartogatva egy jó szót. Később már kevesebbet vállalt, a konkrét munkából, de a véleményére mindig számíthattunk. Ha valamilyen ügyben ment a kör e-mail az első volt a válasszal, amely többnyire iránytűként is szolgált.
Az pedig, hogy milyen szerkesztője volt a Szókimondónak? Hálásak lesznek a következő nemzedékek történelem krónikásai, akik a folyóiratban kristálytiszta forrásokat találnak a kutató munkájukhoz. Az Ő szerkesztése idején jelent meg a Szókimondóban folytatásokban a regény-kísérletem. Egyszer felhívott (a regénynek abban a részében a főhős nagyapjának a halálát írtam meg), „Éva, megindítottál még a könnyem is kicsordult,” mondta. Ez jutott eszembe most. Vida Lajos elment, s ezzel visszaadta nekem a megrendülés katarzisát, de ebben a megrázó érzésben ott van a könnyű állom reménye is, hiszen ha van „égi világ”, Ő életében már összegyűjtötte az útravalót oda.
Megjelent a Szókimondó 2018. márciusi számában.